Holtomiglan - Holtodiglan - 14. fejezet

Sziasztok! :) Köszönjük a kommenteket, hálásak vagyunk értük! :)

Reméljük, hogy tetszeni fog a fejezet, jó szórakozást! :)

Puszi: R & R

14. fejezet - Amíg élet, az élet

„Ha az ember szerelmes, akkor mindent szabad. Akkor miénk a bolondok szabadsága!”

Monika Feth

APÁM POZITÍV HOZZÁÁLLÁSA a dolgokhoz, akaratomon kívül is reménnyel töltött el. Elvégre ő a család feje, az ő szava mindenkiénél többet ér. A pillangók a gondolattól, hogy apám pártfogásával egyszer hivatalosan is Edwardhoz tartozhatok, mindennél erősebben kezdtek verdesni a gyomromban. Nem csoda, hogy az ebédnél alig csúszott le pár falat a torkomon.

Ebéd után, úgy döntöttem, megkeresem Maryt. A bál óta talán nem is beszélgettem vele kettesben. Mennyi mindent kell mesélnem neki! Fogtam hát magam, és a személyzeti lépcső felé vettem az irányt. Jól sejtettem, Mary épp a konyhában szorgoskodott. Szerencsémre egyedül találtam.

- Szép napot, Mary! – köszöntöttem. Épp a konyhapultot törölgette, háttal az ajtónak, így hát nagyot ugrott ijedtében, mikor meghallotta a hangomat. Nem bírtam megállni nevetés nélkül

- Na de, kisasszony! A szívbajt hozza itt rám, és még ki is nevet! Ez igazán nem szép öntől – nevetett ő is velem.

- Ne haragudj, Mary, de látnod kellett volna magad! Nagyon mulatságos volt.

- Képzelem! Viszont álljunk meg egy percre! Magának sok mesélni valója lesz számomra. Miért beszél minden szolgáló arról, hogy maga a kertészfiúhoz készül hozzámenni? – kérdezte számon kérő hangon.

- Ó, hát ez enyhe túlzás, Mary. Pont azért kerestelek meg, hogy beavassalak a részletekbe. Nem bírom már magamban tartani boldogságom.

- Meséljen hát! – buzdított, majd a törlőrongyot félretéve felpattant a konyhapultra és keresztbefont lábait átkarolva várta a történetemet.

- Sejtettem, hogy érdekelni fog – kezdtem nevetve, majd részletekbe menően elmeséltem neki a pár nap történetét. Mikor befejeztem, odasietett hozzám és a nyakamba ugrott, majd szabadkozni kezdett kitörése miatt.

- Ne haragudjon, kisasszony, csak oly boldoggá tesz az ön öröme. Remélem édesapjának sikerül meggyőznie Agatha úrnőt. Nem egyszerű feladat, de édesapjának nagy tekintélye van. Talán nem olyan reménytelen.

- Bízom benne, Mary. Bízom benne…

Miután mindent kipletykáltunk Maryvel úgy döntöttem ideje kicsit csillapítani a szívemben tomboló hiányt. Elmentem a könyvtárszobába, kiválasztottam a kedvenc romantikus regényemet, majd kiültem a kertbe az egyik tölgyfa alatti padra olvasgatni. Ez nem túl feltűnő cselekvés, ugye? Más nem tudhatta rajtam kívül, hogy Edward épp akkor fogja nyírni a bokrokat, és hogy én kedvemre figyelhetem őt a padról. Láttam, hogy ő is észrevett már akkor, amikor végigsétáltam a kis ösvényen és leültem, de tökéletesen játszotta a szerepét. Egy huncut kacsintást azért megengedett magának, amitől én teljesen elvesztettem a fejem. Még jó, hogy az ominózus regényt már negyedjére olvasom. Képtelen voltam ugyanis odafigyelni a cselekményre. Egy sort legalább hatszor elolvastam, mire sikerült felfognom miről is van szó. Még így is, hogy csak ímmel-ámmal figyeltem a történetre, teljesen más volt úgy olvasni, hogy át tudom érezni a főhősnő érzéseit, vágyait, gyötrődését, boldogságát. Hírtelen én is egy nagyszabású romantikus könyv főszereplőjeként tekintettem magamra, és elgondolkoztam azon, hogy egy furfangos író, hogyan fejezné be a mi történetünket…

Edward sötétedésig munkálkodott a látókörömben. Biztos voltam benne, hogy normális esetben fél óra alatt is végzett volna, de most más volt a helyzet. Mikor már túl sötét volt az olvasáshoz feltűnően becsaptam a könyvet, majd mikor erre Edward odakapta káprázatos tekintetét, alig láthatóan biccentettem és megpróbáltam visszafogottan mosolyogni rá. Nem

sok sikerrel. Ki gondolná, hogy ilyen nehéz visszatartani, hogy az ember mosolya a füléig szaladjon…

Vacsora után nem tartottam a családdal a szalonba. Közöltem édesanyámmal, hogy megfájdult a fejem és jól esne egy kis friss levegő. Ebben semmi kivetnivalót nem találhatott, gyakran mentem ezelőtt is vacsora utáni sétákra. Felszaladtam a szobámba valami lepelért, aztán izgatottan rohantam le a lépcsőn. Mire kiértem, Edward már ott ült a tölgyfa alatti padon és rám várt. Tudtuk, hogy mindenki a szalonban van, látni tehát senki nem lát minket. Ezért minden másra ügyet sem vetve rohantam oda hozzá.

Mire odaértem ő már készen állt, hogy karjaiba kapjon. Derekamnál fogva megpörgetett, majd, mikor letett mélyen a szemébe néztem. Azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok. Csak annyit érzékeltem, hogy arca egyre közelebb ér az enyémhez, hogy édes lélegzetét egyre jobban érzem az arcomon. Majd mikor már nem maradt köztünk fűszálnyi rés sem, megcsókolt. Életem legszebb pillanatai közé tartozott az akkori! A vér csak úgy száguldott az ereimben. Olyan szorosan szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam, míg ő gyengéden csókolt tovább. Ha rajtam múlik, sosem eresztem el... Örökké meg akartam őrizni ezt a pillanatot. Azt hittem, már lehetetlen ennél jobban szeretni, de ezek szerint mégis lehetséges. Imádtam. Magamhoz akartam láncolni, amíg világ a világ, amíg élet az élet…

Mint minden más pillanat, első csókunk tökéletes percei is kénytelenek voltak tovaszállni. Utána még percekig öleltük egymást a fa árnyékában, majd Edward a karját nyújtotta felém és elindultunk az erdőbe. Amint beléptünk a fák biztonságos takarásába, nem volt megállás. Egy becsapódó meteor sem tudott volna minket szétválasztani egymásról. Elképesztett a szabadságérzet ilyen fokú elevensége. Szabályosan szárnyaltam! Egy idő után ismét órák hosszáig tartó beszélgetésbe kezdtünk. Egyikünk sem akart elbúcsúzni a másiktól, de muszáj volt.

Egy „kis levegőzés” nem nyújtható a végtelenségig. Sajnálatos módon. Lassan ballagtunk hát visszafelé, kézen fogva. A kapuhoz érve hosszan búcsúzkodtunk, majd könyörtelenül kitéptem kezem a kezéből. Mennem kellett. Végigsiettem a kerten, és végig a csodálatos este járt az eszemben. Az ajtóból még egyszer visszanéztem. Láttam, hogy Edward még a kapuban áll. Betartotta a megbeszélt stratégiát.

Csókot dobtam neki, majd beléptem a házba. Már mindenki lefeküdt. Nyugodtan mehettem hát dolgomra, anélkül, hogy bárki faggatott volna. Ennek nagyon örültem.

Alig vártam, hogy egyedül legyek és pillanatról pillanatra végigpörgessem magamban az estét. Jó éjt kívántam a komornyiknak, dudorászva vettem egy forró fürdőt, majd nyugovóra tértem. Mosollyal az arcomon aludtam el.